Más-Világ

1.Megérkezés

Belépek a kollégium ajtaján. Az ajtó tetején egy címer díszeleg. Egy kutyát simogató nő mozaikból kirakva. Odasétálok a kiszolgáló pulthoz és megszólítom az ott ülő szemüveges nőt:
 - Jó reggelt! Doofen Hannah vagyok, most érkeztem ide. Szeretném megkérdezni, hol van a szobám!- A nő csak néz nagy barna szemeivel, majd int egyet a fotelek felé, ahol egy lány ül.
 - Szia.- Jön oda hozzám. -Ezeket én szoktam intézni. Köszönöm Erica, innét átveszem. Gyere, megmutatom, merre van a te szobád.- Mondja mosolyogva. Követem. Egy csigalépcső után piros szőnyeggel díszített folyosón gyalogolunk végig, majd elkanyarodunk egy mellékfolyosóba.
- Honnan jöttél?- kérdezte.
- Ööö. Sok helyen laktam. De most Londonból költöztem ide.- Próbáltam nem hadarva beszélni, mikor egy fiú ment el mellettünk. Lehetett vagy 17 éves, de már látszottak a férfias vonalai.
- Ne bámuld ennyire, majdnem kiesik a szemed!- mosolygott rám cseresznye piros ajakival. - Amúgy Anasztázia vagyok. Én leszek az egyik szobatársad. - Nyitotta ki a koli szoba ajtaját. - Minden szobában 3-an vannak. Egy gólya, egy másodikas, egy harmadikos vagy egy végzős diák. -Leült az ajtó melletti ágyra, amin már táskák sorakoztak.- Hogy hoztál ennyi holmit egyedül? - Nézett a táskamra.
- Te kérdezed? - Mikor kimondtam abban a pillanatban kinyílt az ajtó, és egy hold fehér hajú lány tipegett be tűsarkújában. Csak bámultam milyen gyönyörű a haja. Irigylem tőle. Én a koromfekete hajammal nem tudok semmit kezdeni.
- Sziasztok!- köszön nekünk kicsit spanyolos kiejtéssel. - Diamon vagyok. Gondolom, ti vagytok a szobatársaim. - mosolygott ránk már-már túl kifehérített fogaival. - Na mit álltok ott! Látom, választottatok már ágyakat, pakoljunk ki!
- Szia. - köszöntem neki én és kezemet nyújtottam.
- Óó neem!- mondta és megfogta a két vállam majd az arcomra nyomott nekem 3 puszit. - Szia!
- Hannah vagyok. - mondtam neki. – Örülök, hogy megismerhetlek!
- Engem meg már ismersz. - mondta neki Anasztázia. - Tavalyról. Jó lett a hajad. - mosolygott rá.
- Köszönöm. - mosolygott vissza Diamon- Remélem, egyikőtök sem horkol! Saját kezűleg dobom ki az ablakon!- nevet ránk.
- Én nem, vagyis remélem...- mondtam kicsit búsan, de mind a hárman elröhögtük magunkat. Ekkor benyitottak a szobánkba.
- Szervusztok gyerekek! Látom, már jól érzitek magatokat, ennek nagyon örülök. Mrs. Popree vagyok, a kollégium vigyázója. Szeretném tudni, minden megvan ami kell. - Mrs Popree magas, vékony, vállig érő hajú szemüveges 35 év körüli asszony volt, nagyon jó benyomással. Már most szeretem!
-Jó reggelt Mrs. Popree! - köszöntünk mind a hárman egyszerre. – Igen, köszönjük, mindenünk megvan ami kell. - mosolyogtunk rá, ő meg visszamosolygott. Wáó!

~*~

 Mikor kipakoltuk a dolgainkat, nagyjából elrendezkedtünk, lementünk az ebédlőbe. Lányok mutatták az utat, én még nem tudtam merre van. Végigmentünk egy borostyánnal benőtt üvegfolyosón, persze itt-ott le volt vagdosva, hogy valami fény bejöjjön. Nagyon gyönyörű volt ez
 a zöld ebben a szürke ködös időbe. Az ebédlő felé menet, mér lehetett hallani a zsibongó gyerekek hangját. Ez megtöltött élettel. Volt egy kis bizsergés bennem. Biztos csak izgulok.
- Gyere! - Húztak a csajok 3 üres székhez egy csomó, visítozó lány közé. Mikor leültünk észrevettem a fiút, aki a folyosón láttam, és mellette két vörös pöttyöt a levegőben. Megdörzsöltem a szememet. De mire újra visszanéztem, már nem volt ott a két pötty. A fiú elindult felénk. A szívem hevesebben kezdett el dobogni, de mire észbe kaptam, Diamon felugrott, felé ment, nagy bájos mosollyal köszöntve a végzős fiút. Diamon átkarolta a nyakát megfordította, és elkezdtek arra sétálni, ahonnét jött. De a fiú csak meglepetten visszabámult rám. Mint ahogy én is rá.
- Járnak? - kérdeztem Anasztáziától.
- Nem. Diamon más pasikra bukik. Csak ő tud olyat, amit te nem, és meg fog védeni tőle, ha te nem fogod csak azért is hátráltatni, azzal hogy beleesel!- kicsit meglepődött fejjel néztem rá, de ő csak elnevette magát, gondolván tréfának szánta. De a hangjában semmi olyan nem volt, ami vicc lett volna.
- Üdvözlök mindenkit az iskola kollégium megbeszélésén! - Diamon átmászik a lábunkon. – Örülök, hogy ilyen sokan vagytok! Már bemutatkoztam nektek, bejártam az összes kollégium szobát miután mindenki beköltözött. - megláttam Mrs.Popree feje mellett azt két pöttyöt, amit a fiúnál láttam. Odasúgom Anasztáziának:
- Te is látod azt a két piros pontot Mrs. Popree feje mellett?
- Rosszat tett veled a szerelem, csillagom! Nem látok semmit ott. - mondja halkan kuncogva. Furcsa. Nem is olyan helyes, hogy beleessek.
 Miután Mrs. Popree elmondta beszédét mindenki visszament a lakosztályába. Egy évre bezárva ide. Én nem mentem Diamonékkal, segítettem visszarendezni a többi széket. De nem egyedül voltam. Ezt éreztem a bőrömön. Mintha figyelnének. Hátranézek, de senki sincs mögöttem. A fal mögül a fiú lép ki széles mosolyával. Miért van ilyen jókedve?
- Szia. Edam vagyok.- köszön rám, de én csak leblokkoltan állok ott, mintha a föld megfogta volna a lábam, ezzel lebilincselve az egész testemet.
- Ööösziaa.
- Mit csinál egyedül itt egy ilyen szép kis gólya? - mondja mosolyogva, közelebb lép és végigsimítja az arcom.
- Segítek pakolni, de már megyek is. - és elrohanok mellette. Fel a lépcsőn minél gyorsabban, de hallom a lépteit miközben jön utánam. Gyorsan beszaladok a szobámba, rá a lakatot.
- Mi a baj?- kérdezi Diamon.
- Eh...Edam...Itt... - próbáltam elmondani, de nem kaptam levegőt. A tüdőm Edam érintésétől összeszűkült, a hátamon a hideg futkos. Diamon nagyot nézett. Megfogta Hanna kezét, felsegítette az ágyra.
- Mit csináljak Dia? - kérdezte Anasztázia.
- Maradj itt vele! - mondta és kiment az ajtón. De 2 perc múlva vissza is jött..
- Nem találom.
- Tipikus...
- Ne! Csak megijeszted. - bólintott felém Diamon. - Hanna pihenj le. Hozzak neked valami kaját, esetleg innivalót?
- Nem köszönöm. Viszont friss levegő jól esne, lemegyek sétálni.
- Dehogy mész!- mondták egyszerre a csajok. - Inkább akkor maradjunk fent, rakodjunk szét!
- Hát jó. - hagytam rájuk. Mégis jobb velük lenni, mint egyedül azon gondolkodni, hogy
mikor találkozok újra vele...Mikor érint meg...Nem gondolni is rossz rá! Csak rosszabb lesz a közérzetem...

2.Hatásszünet

- Nocsak, nocsak. A mi kis Edamunk elnyerte az új lány szívét.
- Ugyan már Mester, ne szórakozzon! Ő is csak egy egyszerű lány, mint a többi!
- Nem, ebben nincs igigazad. Tudom, hogy ő más.
- Persze mindegyiknél ezt mondta...
- Most gúnyolódsz fiam?
- Nem Mester, önnel soha.
- Reméltem, hogy ez lesz a válaszod. Takarodj vissza a többi élő közé!

~*~

- Hanna! Hannaaaaaaaaa!
- Mi van? - fordultam hátra. Kint ültem a kollégium előtti padon. A természet csodaszép Szeptember közepén. A sok sárgás vöröses barna megbabonázza az embert, és szívesen ül ki a természetbe. Akármilyen idő lehet.
- Szia. - mondta Edam. Futottt oda hozzám. A térdére támaszkodott kezével, úgy nézett fel rám. - Jobban vagy? Tegnap nagyon gyorsan elfutottál.
- Hé Hanna! Heló, Edam. - jött oda Diamon. Szerintem látta az ablakból, hogy idejön Edam.- Nos, Hanna búcsúzz el, mennünk kell!- és már húzott is magával vissza, az ajtón át, a köves úton.
- Öh sziasztok! - köszönt még el gyorsan Edam. Diamon felráncigált a szobába, ott Anasztázia gonosz tekintete várt.
- Mi a francot művelsz? Megmondtam, hogy tartsd magad távol tőle! - korholt le Anasztázia. Csípőre tett kézzel áll az ablak előtt, és engem méreget.
- Egy szóval nem mondtad! - kiáltottam vissza. Majd leültem az ágyamra.
- Jó ez igaz, de céloztam rá!
- Jó ne vitázzatok. Hanna ezzel az Edam gyerekkel nagyon kell vigyáznod! Veszélyes rád nézve. Megpróbállak megvédeni tőle, de nem lehetek mindig ott melletted. Jövőre már egyedül kell boldogulnod. Sose enged meg hogy egymás közelébe kerüljetek! Soha! Érted? Soha! Csak rosszul fogsz járni.
- Oké, értem. De mi ennek az oka?
- Biztos nem fogod elhinni, így nem is érdemes elmondanom. Majd eljön ennek is az ideje. De Edam nem olyan, mint mi. Más. Helyről származik. Ijesztőbb és veszélyesebb helyről. Nem valami csoda hely. Én már voltam ott. Ne akard megtapasztalni. Nagyon rossz. Kérlek, ígérd meg, hogy megvéded magad!
- Persze, persze. De akkor sem értem az egészet.- nézek magam elé.
- Nem baj, csak tartsd magad távol tőle! Köszi. - mondta és odafújt nekem egy puszit. Ezzel ki is ment a szobából.
- Most mit csináljak? - kérdeztem Anasztáziától.
- Ne menj a közelébe. - erre ő is kiment. Nagyon jó! Mivel mind a ketten otthagytak, lefeküdtem pihenni. Gyorsan elnyomott az álom...

Arra lettem figyelmes, hogy egy tó mellett állok, és magamat nézem benne. Valami mozog a háttérben. Hátra fordulok, Edam áll mögöttem.
- Helló Hanna.
- Húzzál el, Edam! - vissza néztem a tóra. Karomat a mellkasomra helyeztem összefonva.
- Miért vagy velem ilyen? - megfogta a könyökömet és maga felé fordított. Rám nézett, majdmagához húzott. A szeme olyan színű, mint a tó. Zöldes barnás. A jéghideg ajka megtalálta az enyémet, a tüdőm megint összeszűkült, levegőt nem kaptam, és Edam annyira keményen fogott, a fejemet sem bírtam elfordítani.
- Ne ellenkezz annyira, tudom, hogy te is akarod!
- Ne, hagyj békén!- de nem tágított. Sikerült magamtól ellöknöm, de mikor ránéztem, szeme vörösen izzott, szája nagy mosolyra húzódott.
- Ne menekülj, nem akarok rosszat!- lépegetett felém, a fehér üres térben ami most körénk telepedett.
- Persze, el is higgyem?- karjai egyre hosszabbak és hosszabbak lettek. Felém nyúlt, próbáltam kitérni méteres kezei elől, de megmarkolt, és amilyen gyorsan elkapott olyan gyorsan magához is húzott.
- Na, ne ellenkezz már annyit!
- Hanna! Hanna! Ébredj! Csak álmodsz!- rángat fel Anasztázia.
- Mi?- kelek fel tiszta kábultan.
- Jól vagy? - kérdezi. Diamon nincs a szobába.
- Dia?- nézek rá, miközben kinyújtóztatom a lábamat, és felülök az ágyon.
- Elment.
- Hová? - próbáltam összeszedni magam.
- Nem tudom.
- Miért nincs itt, mikor szükség van rá? - kezdtem felemelni a hangom, de hallottam rajta, hogy sírhatnékom van, ezért inkább visszafogtam magam.
- Még mindig nem tudom, Hanna. Én itt vagyok. - és átölelt. - Próbálj meg aludni. - ezzel egyedül hagyott. Én odaléptem az ablakomhoz. Kibámultam rajta, hallgattam a szél zúgását. Egy ideig ott áltam, majd visszafeküdtem, de továbbra se bírtam aludni. Újra az anlakhoz léptem, ekkor megláttam. A vörös pötty fekete felhőbe borult, kitörve az ablakot egy testet formálva ömlött be a füst a szobába...

3.Pokoli mennyország

 -Ne félj.-mondta az alak, aki füstből jött létre.Felém lépegetett, lassan, magabiztosan. Magas, izmos férfi volt, sötét hajjal, vörös szemmel. Ijesztően besötétedett körülötte a levegő. Tapintható volt a pára amit magával hozott kintről. Próbáltam megszólalni, de nem jött ki a torkomon hang.

-Ha ennyire érdekel. Talon vagyok. A poklok királya. Edam az én hű fiam. Azzal bíztam meg, hogy pusztítsa el azt a népet, akik nekem bosszúságot okoztak. Hogy odakerültem – nevetett rám. Csak néztem ezt a csodás férfit, akinek a haja ugyanolyan színű volt, mint az enyém. Lassan megjött a hangom, és rászóltam.

-Többet!- utasítottam. Nem volt elég. Még nem.

-Az emberek csak szidni tudják egymást. Nincs bennük semmi szeretet. Bűnöket követnek el és csodálkoznak, hogy velem találják szembe magukat. Oda le kerülnek, a Pokolba. A helyet több százezen töltik meg, és soha nem szabadulhatok onnét, míg jó útra nem térítem őket.

-Még mindig nem tudom miért vagy itt.

-Te kellessz ahhoz, hogy megvalósítsam a tervem!- És eltűnt. Itthagyott. Ahogy jött, úgy el is tűnt. Az ablakhoz lépek, és bámulnok kifelé. Egy másodpercre még meglátom Talon vörösen izzó szemeit.

-Miért vagy még mindig fenn, Hanna?-Lépett be a szobába Diamon.

-Te miért nem vagy itt?- Fordulok felé, összekulcsolt karokkal. Hideg van, az ablak nyitva mögöttem.

-Harmadikos gyűlés volt.- Hiszi a piszi.

-Jó.- Duzzogva visszafeküdtem az ágyamba. Becsukom a szemem, és a fejemben még mindig Talon hangjai visszhangoznak. Lassan elnyomott az álom.

~*~

Másnap kábán ébredtem. Felültem az ágyban, megdörzsöltem a szemem, nyújtózkodtam, majd elmentem zuhanyozni. A lányok ott hagytak egyedül. Leindultam enni. Az ebédlő olyan messzinek tűnik éhesen.

-Szia-köszönt rám Edam hátulról. Megrezzenve, fejemet felkapva fordultam meg, és találtam magam vele szembe.

-Kérlek menj el!- Utasítottam, magamon összehúzva a pulcsimat.

-Megint mit követtem el, amiről nem tudok?- sóhajtott fel, és követett az étekző felé.

-Tegnap este drágalátos apukád meglátogatott.- Frogatom meg a szememet, elég látványosan hogy ő is észrevegye.

-Apám? Apám 3 éve meghalt.- vágott a mondandóm közepébe. Féloldalasan elmosolyodott, de utána elkomorodott az arca.

-Ja.- értem be az étkezőbe. Leültem egy ablak melletti asztalhoz, és elkezdtem inni az asztalon lévő kis dobozos almalét. A kedvencem, hmmmm.

-Nem hiszed?-nézett rám Zöld szemeivel, és ült le velem szembe..- Sajnálom. Viszont szeretnélek megismerni.- Mondta gúnyos kiejtéssel.-És szeretnélek elhívni ma este egy buliba, ha van kedved. A barátnőid is jöhetnek.- Dőlt hátra. Ah, nagyon cuki!

-Jó. Elfogadom. - felé fordultam és rámosolyogtam.
-Várlak lent 7-kor a portán!- Kacsintott rám, felállt és ott hagyott.

 9 órakkor elkezdődött a tanítás. Sok új diák, és tanár. Mai órarend: Rajz, Irodalom, Nyelv, majd egy testnevelés, és választott tantárgy. Gondolni se tudok a tegnap esti történtekre. A tennis után azonnal nyitott szemekkel vonulok végig a folyosón, hátha meglátom Edamot, miközben Diamonék az őszi bálról beszélgettek.  Észrevettem, hogy az ablak mellett beszélget egy másik lánnyal. Hosszú szőke haj. Gyönyörű hosszú lábak. Szép test. Miért nem őt hívta ma randizni? El se megyek. Odamegyek és lemondom. Igen, erős vagyok és megteszem! Lépek kettőt.  Edam felém néz, az arca elkomorodik. Majd futásnak eredek. Felrohanok a szobába, hallom valaki fut utánam. Sírni akarok. Hihetetlen, hogy az első nap is már fáj valami. Azért jöttem ide, hogy elfelejtsem a gondokat. Anyámat és a kis pasikáját, akit ki nem állhatok, és ő se engem.

Valaki kopogtat, miközben én a tükör előtt állok, és nézem a kisírt szememet.

-Nem érek rá, kérlek menj el!- Ordítom ki.

-Azt hittem már készen vagy.- Hallom Edam finom, puha hangját.

-Gondoltam a szőke barátnőddel mész el...- nyitok neki ajtót. Nagy szemmel nézett rám. Elnevette magát.

-Az..Az a húgom volt!- mág fogta a hasát. -Na jösz vagy nem?- Az ajka mosolyog rám. Mindjárt elolvadok!

--Öö igen, Csak felöltözöm.- És rácsaptam az ajtót zavaromban. Gyorsan fevettem egy fekete toppot, rá egy sötétzöld inget, bőr cicanacit, és Diamon egyik fekete magassarkúját (tud róla, ő ajánlotta fel, hogy hordhatom), és konytba fogtam a hajamat. Kirohantam, Edam az ajtó mellett várt.

-Kész!- válaszolom, miközben kulcsra zárom a szobát.

-Oké. Mehetünk.- Nyújta nekem oda a karját. Belekarolok és elindultunk a koliból kifelé, egy fekete Saabhoz vezetett.-Ülj be!-Nyitotta ki nekem az anyós felőli ajtót.

-köszi.-Mosolyogtam rá. Elindultunk a város felé. Ahogy kinéztem az ablakon a táj már kezdett vöröses-barnás-sárgába borulni, a talajt levelek százai borították, de itt-ott még voltak a fákon is. Gyönyörűen nézett ki. Egyszer csak Edam megállt az út szélén.

-Valami baj van?-kérdeztem meglepetten.

-Nincs.-fordult felém. A zöld szeme most is megigézett.

-Akkor?-sóhajtottam egyet.

-Tényleg semmi.

-Akkor miért álltál meg?- hitetlenkedve nézek rá. Leállította a motort, rámnézett. Nagyon komolyan.

-Figyelj, tudom, hogy nem bízol bennem, de szeretném ha ezt az estét ne úgy éld át, hogy azon gondolkodsz, mikor támadok rád. Ez egy egyszerű randi.- randi? Azt hittem csak beülünk valahová.- Nem olyan vagyok amilyennek gondolsz.

-És ha kedvesnek, aranyonak gondollak?- fordulok felé, és egy kicsit előre is dőlök. Kezemet megtámasztom a combomon.

-Az igaz!-Mosolygott rám. Istenem! Milyen aranyos mosolya van! Nem tudom nem szeretni.

 Edam végigsimította a karomat, utána az arcom. Megfogta a tarkómat és közelebb húzott magához. A szája az enyémhez tapadt, meleg, puha volt, nem úgy mint az álmomban. Ez egy picit megnyugtató volt. Pár másodperc múlva az ajka eltávolodott az enyémtől.

-Na rossz vagyok?-széles mosolyra húzta a száját.

Igen!- és elnevettük magunkat.

-Megyünk?- kérdeztem, mikor beállítottam a hajamat a napellenző tükrébe, amit Edam a csók közbe szedt szét.

-Menjünk.-elindította a kocsit. Az úton a combomat fogta. Gyorsan odaértünk a megbeszélt helyre. Leparkolt, leállította az autót, majd kiszállt, és odajött hozzám, kinyitotta az ajtót

-Köszönöm.-mondtam vidáman. Ennél jobb napom nem is lehetne! Még az se érdekelne, hogy ha tényleg az Ördög fia.

Bementünk a kávéházba, leültünk egymással szembe. Én rendeltem egy forró csokit, ő egy kávét. Vettünk hozzá chipeszt. Belekortyoltam, és a hab rajta maradt a szám fölött. Edam elmosolyodott, és letörölte az ujjával.

-Ja, amúgy majd mások is lesznek itt, hiszen ez a legközelebbi hely, és év eleji bulit itt fogják tartani

-Hm…- bámulok a csokimra.

-Valami baj van?- fogta meg a kezemet.

-Nem, dehogy.- Mosolygok rá megnyugtatóan.

-Akkor jó.- Mosolyog vissza…