1. rész
Az én nevem Félix, és nem szeretem a fiúkat. Akarok végre egy barátnőt, egy olyan első igazit. Örökre. De egy dolog befolyásol. Az az én súlyom. Kis történetem a kórházban kezdődik.
Apám csak úgy rohangál a folyosón, kérdezgeti a nővéreket, hogyan tovább. Úgymond a terápiáimmal kapcsolatba hogyan tovább. Leginkább tornára kéne járnom, de sosem voltam még, és az én súlyom már elég veszélyes, így muszáj.
Tegnapelőtt összeestem a melegben az utcán. Meg a zsír miatt is, nem csak a meleg tett közre. Tegnapelőtt volt az a pont, mikor mindenképp meg akartam változni. Főleg egy lány társaságában elég necces izzadtan feküdni az aszfalton. Szegényke most is itt ül mellettem, és jajveszékel. Valahogy ez nem segít. De erőt veszek magamon, normális életet szeretnék egy boldog család kíséretében. 22 éves vagyok, és még egy hónapos kapcsolatom sem volt. Pesten fut az élet, ott sosincs idő gondolkodni holmi csajokon. Ott egy kell, aki örökre melletted marad. Ezt jól jegyezzétek meg! Ha elmentek kisebb városba, na ott, ott igazán tudtok csajozni. De a nagyváros rohanásába csak Ő kell, aki figyel rád még akkor is, ha nem.
Az iskolában folyamatosan szekáltak. Jó, jó ezt mindenkitől hallhatjátok, és elkezditek, hogy jajj szegény Félix, pedig gondolhatjuk a szülei pénzelik. Ja akkor nem lennék kövér, és nem hallt meg volna az édesanyám, akiben mindig megbíztam, mindig támogatott. Egy halálhír legtöbbször fogyással jár. Nálam nem. ÉN elkezdtem zabálni, de nagyon. Nagyon sok sajtos burger. Nyami. Meg sok chips és gumicukor. Minden nap egy gumicukor, és elhízol! Ezek a rímek!
Na jó, térjünk vissza a lényeghez. Kórház 3. emelet, 6. szoba. 2 fiú akik egymást megismerték egy-egy mozdulatból. Egy nap alatt az egész életét megértettem Alexnak. Semmit nem fogadtunk meg egymásnak (jajj de nyálas), de mindenben segíteni fogjuk egymást az életbe. És ezt egy egyszerű sziából kiszűrtem. Holnap lesz az első tornánk Alexxel...
2. rész
Reggel 6 óra, készítenek minket Alexxal a diétára. Elég gusztustalanul néz ki ez a kaja amit idedobtak elénk. Rozs kenyér egy szelet paprikával. Magyar kórházak, hát ezért fizetnek az emberek adót?! Ez lesz. Meg víz. Sok víz.
Az én nevem Félix, és nem szeretem a fiúkat. Akarok végre egy barátnőt, egy olyan első igazit. Örökre. De egy dolog befolyásol. Az az én súlyom. Kis történetem a kórházban kezdődik.
Apám csak úgy rohangál a folyosón, kérdezgeti a nővéreket, hogyan tovább. Úgymond a terápiáimmal kapcsolatba hogyan tovább. Leginkább tornára kéne járnom, de sosem voltam még, és az én súlyom már elég veszélyes, így muszáj.
Tegnapelőtt összeestem a melegben az utcán. Meg a zsír miatt is, nem csak a meleg tett közre. Tegnapelőtt volt az a pont, mikor mindenképp meg akartam változni. Főleg egy lány társaságában elég necces izzadtan feküdni az aszfalton. Szegényke most is itt ül mellettem, és jajveszékel. Valahogy ez nem segít. De erőt veszek magamon, normális életet szeretnék egy boldog család kíséretében. 22 éves vagyok, és még egy hónapos kapcsolatom sem volt. Pesten fut az élet, ott sosincs idő gondolkodni holmi csajokon. Ott egy kell, aki örökre melletted marad. Ezt jól jegyezzétek meg! Ha elmentek kisebb városba, na ott, ott igazán tudtok csajozni. De a nagyváros rohanásába csak Ő kell, aki figyel rád még akkor is, ha nem.
Az iskolában folyamatosan szekáltak. Jó, jó ezt mindenkitől hallhatjátok, és elkezditek, hogy jajj szegény Félix, pedig gondolhatjuk a szülei pénzelik. Ja akkor nem lennék kövér, és nem hallt meg volna az édesanyám, akiben mindig megbíztam, mindig támogatott. Egy halálhír legtöbbször fogyással jár. Nálam nem. ÉN elkezdtem zabálni, de nagyon. Nagyon sok sajtos burger. Nyami. Meg sok chips és gumicukor. Minden nap egy gumicukor, és elhízol! Ezek a rímek!
Na jó, térjünk vissza a lényeghez. Kórház 3. emelet, 6. szoba. 2 fiú akik egymást megismerték egy-egy mozdulatból. Egy nap alatt az egész életét megértettem Alexnak. Semmit nem fogadtunk meg egymásnak (jajj de nyálas), de mindenben segíteni fogjuk egymást az életbe. És ezt egy egyszerű sziából kiszűrtem. Holnap lesz az első tornánk Alexxel...
2. rész
Reggel 6 óra, készítenek minket Alexxal a diétára. Elég gusztustalanul néz ki ez a kaja amit idedobtak elénk. Rozs kenyér egy szelet paprikával. Magyar kórházak, hát ezért fizetnek az emberek adót?! Ez lesz. Meg víz. Sok víz.
Azt mondák, ha leadok
2 hét alatt 5 kilót, hazaengednek , hogy otthon folytassam tanulás mellett.
Mert hát a Művészeti Egyetem nem vár holmi összeesések miatt. Ez az utolsó előtti
szemeszterem, jó lenne véglegesen befejezni, és munkát keresni. És ezt meg is
tudom valósítani, ha végre lefogyok. Az emberek nem szeretik a kövér embereket,
pedig van belőlük sok. Ugyan olyanok mint a többi ember, de ők le vannak nézve,
senki nem segít nekik, mint ahogyan az öregeknek se. A nép csak megy a többi
birka után. Én sosem voltam ilyen. Mindig magammal foglalkoztam, jó ezt
bevallom. De ha tudtam segítettem. Nem adakozásokkal, hanem egyszerű érdektelen
lépésekkel, de akiknek segítettem értékelték. Bár legtöbbször mindig
kiröhögtek, hogy nekem kéne inkább segítség. Ja, meg nekik az agyukhoz. Nagyon
sok kritikát kaptam, ami persze, fájt, de nem érdekelt, mert meg volt a szemem
előtt a célom. Csak anya halála után egyre messzebbre került. Apámat nem
szomorította el a halál, pont ellenkezőleg, nagyon örült neki. Végre szabad volt,
és nem kötötte semmi senkihez. Mivel én is betöltöttem már a 18-at, velem se
törődött. Leginkább arra törekedett minél előbb eltűnjek a közeléből. Egyetlen
ember értett meg, az a lány, aki leszbikus volt, és aki rám hívta a mentőket
mikor összeestem mellette. Ő Szandra, egy életerős, menő csajszi, gyönyörű
barna szemekkel, hosszú derékig érő hajjal, és az én legjobb barátnőm. Mert
hiszek a fiú-lány közötti barátságba…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése